A csecsemő és kisgyermekkor az az időszak, amikor a gyermekeink fejlődése a leggyorsabb ütemben zajlik. Ezért nem lehetünk eléggé résen, hogy a legtöbb csodás és különleges pillanatot megörökítsük.
A fotózás során egy-egy jellemző pillanat elkapása örök emlékké válik.
Amikor a gyermek már kúszni, mászni , tipegni kezd, kialakulnak azok a kedvenc helyek a lakásban, az udvaron, a játszótéren, ahol a legszívesebben és a legtöbb időt tölti. Ezeken a helyeken sok szülő kattintgat el több száz fotót is a mobiltelefonnal, de ezek legtöbbször „dokumentum” képek lesznek, hiányzik belőlük a varázslat, a hely hangulata, a gyermek személyisége.
Ezért érdemes arra is gondolni, hogy profi fotóst vigyenek magukkal a parkba, az állatkertbe, a nagymama telkére. Ezek a különféle események kapcsán készült képek olyan fotóalbumot fognak alkotni a gyermek számára, amik segítik a kisgyermekkori emlékeik megőrzését, felidézését.
Babafotózás otthon
Amikor otthonukban fényképezem a gyermeket, általában hamar feloldódnak és természetesen kezdenek viselkedni. Ebben a megszokott környezet, a szülők, családtagok jelenléte is segíti őket.
Szívesen veszik elő és mutatják meg kedvenc játékaikat. Általában a családok otthona alkalmas a fotózásra, mobil műteremmel és néhány kellékkel pedig én készülök. Ha nincs elég természetes fény a szobában vakut használok. Vagy ha ez valamilyen oknál fogva, (például idegrendszeri sérülés, epilepszia) zavarja a gyermeket, akkor állandó fényű lámpával, fénytereléssel, valamint nagy fényerejű objektívvel biztosítom, hogy ne legyen villanó erős fény.
Babafotózás a természetben
Kint a természet is adhat szép környezetet, hátteret a gyerekekről készült fotóknak. A fényekkel való játék pedig különleges hangulatot tud teremteni. Vannak előnyösebb napszakok a fotózás szempontjából, ilyen a napfelkelte utáni és a naplemente előtti időszak, amikor kevésbé élesek és melegebb tónusúak a fények.
Mire lesz szükség a babafotózáshoz?
Azt szoktam javasolni, hogy maximum 2-3 féle kis ruhácska legyen előkészítve, hiszen kevés csecsemő van, aki szereti, ha öltöztetik. A kislányoknál később elérkezik az a korszak, amikor szívesen húzzák fel egyik szoknyácskát a másik után. A kisfiúk pedig a zsebes nadrágjukban, kalapjukban, esetleg a fakarddal a kezükben. Minden családba érkeznek szebbnél szebb ajándék ruhák amiket úgyis néhány hónap alatt kinő a gyermek, legalább egy fényképsorozaton meg lesznek örökítve!
Jó ha a a szülők előre végiggondolják, hogy mik lennének azok a tárgyak, játékok, amikkel szívesen megörökítenék a gyermeküket.
A kedvenc játékok hosszan kísérhetik a gyermeke, de aztán túlnő rajtuk, elveszik vagy tönkremegy. Az érzést viszont, hogy milyen önfeledt is volt a játék, visszaadhatják a képek.
Családtagoknak is remek karácsonyi, vagy születésnapi ajándék, ha olyan fotót kaphatnak, amiben a gyermek az általuk ajándékozott ruhácskában van, a tőlük kapott babával vagy kisautóval játszik.
Az élet egyik legfelemelőbb és varázslatosabb pillanata, amikor a szülők a karjukban tarthatják törékeny újszülött gyermeküket. Az első napok és hetek hamar tovaszállnak, a soha vissza nem térő élményeket és örömöket élhetünk át.
A fotózás során egy-egy jellemző pillanat elkapása örök emlékké válik.
Szakmai tapasztalatom szerint erre legalkalmasabb az otthoni környezet. Nem véletlen, hogy 6 hét a gyermekágynak nevezett időszak, erre a babának és az anyának is szüksége van.
A gyermek fokozatosan adaptálódik a méhen kívüli élethez, az anya teljesen új élethelyzetbe kerül, miközben testileg regenerálódik.
Babafotózás természetesen
Nem célom, hogy mély alvásban nyakatekert pozíciókba hozzam a kis testét, és nem szeretném az anya-gyerek egymásra hangolódást sem megzavarni. Ezért az újszülött fotózást nem szűkítem le a csecsemő első két hetére.
Minden csecsemő másképp áll át a méhen kívüli életre, és minden anya másképp éli meg a gyermekágyas időszakot. Elsősorban kettejük állapota, és nyilván az apa támogató jelenléte dönti el, hogy mikor a legalkalmasabb.
Általában a családok otthona alkalmas a fotózásra, mobil műteremmel és néhány kellékkel pedig én készülök. Nem baj, ha nincs elég természetes fény a szobában. Állandó fényű lámpával, fénytereléssel, valamint nagy fényerejű objektívvel biztosítom, hogy ne kelljen vakut használni. Így a babát sem fogja zavarni a villanó erős fény.
Mire lesz szükség a babafotózáshoz?
Általában a rendelkezésre álló bútorok és a baba körüli eszközök elegendőek a csecsemő pozicionálásra (mózeskosár, szoptatós párna). De néhány eszköz mindig van a csomagtartómban tartalékban is.
Nem hozok extra ruhákat, sapkálat, csak néhány kendőt és egyszínű takarót háttérnek, hiszen a baba teste és arca ömagában tökéletes és csodálatos.
Emellett minden családba érkeznek szebbnél szebb ajándék ruhák és játékok, amiket úgyis néhány hét alatt kinő a baba, legalább egy fényképsorozaton meg lesznek örökítve!
Milyen jó lesz visszanézni az újszülöttet néhány év múlva a nagyszülőktől kapott rékliben, a keresztmama által kötött sapkában, vagy épp a tesótól megörökölt maci mellett.
Családi fotózás Budán és Balatonszemes környékén (árak)
Óra | Kép | Ár |
Újszülött fotózás otthon 2-3 óra (újszülött és szülők) | 25 szerkesztett kép | 45.000 Ft |
Gyermek (1-3 fő) fotózás otthon 1,5-2 óra | 33 szerkesztett kép | 50.000 Ft |
Gyermek (1-3 fő) fotózás a szabadban 1,5-2 óra | 45 szerkesztett kép | 55.000 Ft |